Tudni kell rólam, hogy alapozó nélkül általában egy tapodtat sem mozdulok, és legfontosabb elvárásom vele szemben, hogy egységessé, üdévé-frissé tegye a bőrömet, és persze legyen jó fedése. A bőröm egyáltalán nem problémás, itt-ott vízhiányos, és pattanásra időközönként hajlamos, amit el kell takarnia az inkább a szemem alatt lévő karikák, és apróbb egyenletlenségek. Rengeteg alapozóm van itthon, szeretek kísérletezgetni velük, az Avon újdonsága ezért is keltette fel különösképpen a figyelmemet.
Az Ideal Fawless Fondation az erős, és láthatatlan fedés mellett azt is ígéri, hogy hagyja lélegezni a bőrt. Ez számomra mindenképp figyelemfelkeltő ígéret, és kíváncsian vártam mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket.
A szokásos fekete papírdobozban érkezik, átlátszó üvegben van az alapozó, fekete műanyag kupakkal záródik. "Van súlya", minőségi érzetet kelt. A minták a kézfejemen készültek.
A Nude árnyalat mellett döntöttem:
Bár az én bőröm egészen világos, a sárgásabb árnyalatú nude remekül illeszkedett hozzá
Amint a képeken is látszik, ez egy nagyon enyhén csillogó finishű, (talán inkább csak az erős napfény viccelt meg fotózás közben, mert az arcomon egyáltalán nem csillog viselés közben) közepes fedésű alapozó. Szépen kiegyenlíti a bőrszínt, a sűrűsége ellenére nagyon könnyű a viselése, a bőrön eloszlatva "púderesebbé" válik, selymes érzetet hagyva maga után. Nem tapasztaltam olyan érzést az alapozó viselésekor, hogy nem lélegzik alatta a bőröm, vagy eltömítette volna a pórusaimat, a krémessége-sűrűsége ellenére leheletkönnyű viseletet biztosított, és mivel "beleolvad az arcbőrbe" tényleg van egy láthatatlan hatása, nem éreztem maszkszerű réteget az arcomon. Ezt az ígéretét tehát betartotta, viszont én fedésben többet vártam tőle.
Egészében véve, egy nagyon jó minőségű alapozó, a problémásabb részeken lehet építgetni, de annak, akinek nagyobb bőrhibái vannak, és igazán erős fedést igényel, szerintem nem ez lesz a megfelelő választás.
Nemsokára sorra veszem a már meglévő alapozóimat, és összehasonlító tesztet is tervezek velük.
Az ára 2349-3150 Ft.-között mozog, katalógustól függően.
Milyen alapozót használtok a mindennapokban? Mik az elvárásaitok egy alapozóval kapcsolatban? Ti megtaláltátok már a tökéleteset?
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése